Végre megépült a korszerű, folyóvízzel, külön fülkékkel ellátott mellékhelyiség Déván a magyar házban, három évvel azután, hogy a dévai magyarság 2003 tavaszán visszakapta a közösségi ingatlant a város önkormányzatától. Korábban a civilizált mellékhelyiség hiánya az egyik legnagyobb akadálya volt a dévai magyarság közösségi rendezvényeinek. A folyóvíz nélküli kinti illemhely sokakat visszatartott a rendezvényeken való részvételtől. Gyakrabban kellene választást tartani, hangsúlyozták sokan. 2004-ben, a választási kampány idején valósággal elkényeztették a magyarságot. Néptáncok, színházi előadások, szórványkonferenciák Déván és a Zsil-völgyében, előadások, a Téglás Gábor Iskola ügyének felkarolása. A választások lejárta után elmaradt a sok program, s az iskola építésében is jelentős késés mutatkozott. /Chirmiciu András: Galambügyek. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 20./
2006. május 27.
Amikor a repülőgép-eltérítés világszerte gyermekcipőben járt, 1971. május 27-én szenzációs hír járta be a világsajtót: látványos, kommandószerű akcióval hat erdélyi fiatalember a nagyváradi repülőtéren felszállásra kényszerítette, majd Bécsbe térítette a bukaresti járatot. Mindez hat margittai magyar fiatalember nevéhez fűződik. A kommunista rendszer csak az egész ügy kigondolójának és vezérének, Moka Bélának vágott vissza. Moka Béla Margittán él. A sors távolról sem volt kegyes hozzá. Még be se töltötte 18. évét, amikor súlyos traktor-balesetet szenvedett. A nagyváradi orvosok szinte lemondtak róla. Az fiatalember mégis felépült. Bal lábát azonban térd fölött amputálni kellett. Moka Béla nem adta föl. Előbb megtanult műlábbal járni, aztán megnősült, s egy margittai gyárban dolgozott esztergályosként. Megbízható barátait megnyerte merész tervének, melyről még feleségének sem szólt. Moka megtudta, hogy az utasok között egy fegyveres szekus is van, ami azt jelentette: szerezni kell fegyvert. Ez is sikerült. Idegességükben lövöldözni kezdtek a felszállásnál, a fedélzeti szekustól elvették a fegyvert. A másodpilótát kényszerítették a felszállásra. Sikerült Bécsbe jutniuk. A szenzációs hír futótűzként járta be a világot. A Szabad Európa, az Amerika Hangja részletesen beszámolt a gépeltérítésről, Az egész Bihar megyei Securitatét szinte teljes egészében leváltották, a milícián is sokan vesztették el állásukat. Bécsben két év börtönbüntetésre ítélték a fiúkat, Moka, mint főszervező két és fél évet kapott. A börtön kápolnájában külön magyar nyelvű istentiszteletet rendeztek számukra. Gróf Teleki Béla, a kanadai erdélyi magyarok szövetségének elnöke élelmiszer- és könyvcsomagokat küldött, a szabadulás után lakás- és elhelyezkedési támogatásáról biztosította őket Kanada bécsi nagykövetségén keresztül. Segítettek a New York-i magyar szervezetek, leginkább azonban Mindszenty bíboros. Szabadulás után Moka rendszeresen járt a bíboros szentmiséire, gyakran beszélgetett Mindszentyvel. Idehaza távollétükben egyenként 23 év börtönbüntetésre ítélték őket, családjukat meghurcolták. Szabadulása után Moka Béla Bécsben maradt. Megtanult németül, géplakatosként dolgozott, szép fizetéssel szabadon élt. Hiányzott azonban Irénke, a felesége. Úgy döntött: kihozatja valahogy Jugoszláviába, s ott találkoznak. Társai próbálták lebeszélni a jugoszláviai kiruccanásról, Moka azonban hajthatatlan maradt. 1975 augusztusában a jugoszláv hatóságok letartóztatták Mokát és néhány nap múlva átadták a román hatóságoknak. A Securitate sokat tudott róla, mindenütt voltak beépített emberei. Mokát négy hónapig a Securitate bukaresti székhelyén, föld alatti cellában tartották, majd 1975 decemberében a szamosújvári börtönbe helyezték át, 23 éves büntetése letöltésére. Később, amikor 1987 nyarán áthelyeztek Craiovára, a veszélyesek börtönébe, fürödni, a klubba, orvosi ellenőrzésre, mindenüvé megbilincselve vitték. Raboskodása élete legsötétebb korszaka volt. Pedig időnként a családja meglátogathatta, könyveket rendelhetett, sőt az Előrét, Neuer Weg-et és a Romania Liberat is járatta. A hatóságok óriási nyomást gyakoroltak feleségére, s végül válásra kényszeríttették. Szintén ez idő alatt vesztette el édesapját, és nem vehetett részt temetésén. A börtönben megpróbálták beszervezni, erre megverte a cellába beépített besúgót. Látogatások alkalmával miatta kellett magyar nyelvű tolmácsot alkalmazniuk. Az őrök sokszor mondogatták, hogy többé nem látja meg a napvilágot. 1988. január 26-án, Ceausescu 70. születésnapja alkalmával az általános amnesztia során a kis büntetésűek, valamint a nagy büntetésűek közül a büntetésük felét leültek is szabadulhattak. Moka Béla több mint 12 évet ült, így bekerült az utóbbi kategóriába. Hazatért Margittára. Hetente kellett jelentkeznie a milícián, nem hagyhatta el a várost. Munkahelyén, a textilgyárban elkülönítették a többiektől, még munkakollégáival sem érintkezhetett személyesen. Irénkét azonban újból feleségül vette. /Chirmiciu András: Moka Béla, a megtörhetetlen gépeltérítő kalandos élete. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./
2006. június 8.
Hunyad megyében Kristyor Csertés és a Sztrázsa településeken gyertyával fognak világítani, mire Románia elnyeri az áhított EU-tagságot. Az említett települések külön hálózaton, de a bányavállalatokon keresztül kapják az áramot. A bányák tervezett bezárása az energiaszolgáltatás megszűnését is jelenti. Az olasz ENEL kezébe került áramszolgáltató leszögezte: esze ágában sincs kiterjeszteni hálózatát Kristyorra, Csertésre és a Sztrázsára. Ez túl költséges lenne. /Chirmiciu András: Megszűnésével is keresztbe tesz a bányászat. Villanyáram nélkül az EU-ba? = Nyugati Jelen (Arad), jún. 8./
2006. június 16.
Tanévzáró volt a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Magyarok Nagyasszonya Kollégiumban, ahol a körülbelül 180 diák egyéves munkáját díjazták. Az ünnepség szentmisével kezdődött, majd a tanítónők és osztályfőnökök kíséretében felvonultak a diákok. Most végeztek a két évvel ezelőtt beindított szakmunkásképző részleg első növendékei is. A Böjte Csaba atya által irányított dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekközpontú tevékenysége folyamatosan bővül: a 2005/2006-os tanévben immár 10 házat működtetett Erdély-szerte, melyekben mintegy 650 bentlakó gyermek van. Az öt napközi otthonban további 500 gyermeket karolnak fel. Mindezt 140 fős személyzet működteti, a körülbelül 20 külföldi önkéntest nem számítva. A 18 oktatóval és 21 nevelővel működő dévai központ továbbra is a legjelentősebb marad. /Chirmiciu András: Tanévzáró a Magyarok Nagyasszonya Kollégiumban. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 16./
2006. június 26.
Olvasói körében ünnepelte június 23-24-én ötödik születésnapját a Nyugati Jelen dévai szerkesztősége. Valahova tartozni kell, valahol otthonra kell lelni, szólt a Turul együttesnek az ünnepségen elénekelt egyik dala. Egyesek idegenkednek a magyar betűtől, a magyar kultúrától, ami talán arra is vezethető vissza, hogy Hunyad megyében még Trianon előtt sem létezett magyar napilap. A Nyugati Jelen a szórványmagyarság tükre, az iskola, egyházak, civilszervezetek és RMDSZ mellett a szórványmagyarság megmaradásának, továbbélésének egyik alappillére, hangzott el az ünnepségen. Molnár Dénes marosvásárhelyi képzőművész egyéni tárlata után állófogadás, szabad beszélgetés következett. /Chirmiciu András: Ötéves a Nyugati Jelen dévai szerkesztősége. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 26./
2006. július 10.
- Már megint a Kúnok, vetették fel egyesek a kérdést Fülöp Júliának, a július 9-i megemlékező ünnepség főszervezőjének. Igen, megint a Kúnok, mivel szellemi örökségük, a szászvárosi szórványmagyarság ügyének szentelt életük példaképet és erkölcsi erőt jelent a maiak számára. Szászvároson alig maradt maroknyi magyarság. Közösségi ünnepségei régóta kiszorultak a köztérről, s immár a református templomban és gyülekezeti teremben zajlanak. De zajlanak: kis létszáma ellenére a szászvárosi magyarság közösségi élete meglepően aktív, mintegy jelezve, hogy gróf Kún Kocsárd és unokaöccse, gróf Kuun Géza emléke kötelez. Az istentisztelet után Fülöp Júlia a város tizenkilencedik századi nagy fiai, a két gróf előtt hajtott fejet. Mindketten a magyarság ügyének, elsősorban a magyar oktatásnak szentelték életüket, számtalan áldozatot hozva. Miután hazatért a szabadságharc alatti hazafias cselekedeteiért rászabott fogságból, gróf Kún Kocsárd, nekilátott Szászváros és környéke szórványmagyarsága fellendítésének, elsősorban az oktatás által. Ösztöndíjakat biztosított saját vagyonából a református kollégium tanítóinak, tanárainak és diákjaiknak. Az oktatás minőségére is nagy figyelmet fordított, s ezt unokaöccsére (a nevét eltérően író) nagy tudású gróf Kuun Gézára bízta. Sokáig az EMKE elnöke volt, vagyona jelentős részét éppenséggel az erdélyi magyar művelődésre hagyta. Algyógyon nemcsak a ma is működő mezőgazdasági szakiskolát hozta létre, hanem orvost, patikust hozott, tűzoltóságot létesített, egyszóval fellendítette a települést. A Szászvároson épített két Kún kollégium jelenleg is a város büszkeségét képezik: a régi épületben a kórház, az újban pedig az Aurel Vlaicu névre keresztelt román nyelvű elitgimnázium működik. Az emlékezésen megkoszorúzták a református templom előcsarnokában lévő grófok szobrait. /Chirmiciu András: Kún-megemlékezés Szászvároson. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 10./
2006. július 14.
A jövő tanévtől kezdve, Franciaországban és Németországban közös tankönyvből tanítják a történelmet. A tankönyvet országonként öt-öt történészből álló bizottság készítette, s a második világháború utáni korszakot tárgyalja. Habár a legkevésbé kényes korszakról van szó, mégsem volt könnyű közös nevezőre jutni. A kommunizmus megítélésében fordítottak az álláspontok: a baloldali szemlélettel átitatott franciák elnézőbbek, a németek viszont országuk kettéosztása, illetve a kelet-európai német kisebbségek sorsa alapján jóval szigorúbbak. /Chirmiciu András: Tankönyv. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./
2006. július 28.
Kerékpártúrán népszerűsíti Székelyföldön az autonómiát a Magyar Ifjúsági Tanács. Az összesen 5300 kilométeresre tervezett bicikliút a tusványosi nyári táborból indult, s augusztus elsejéig városokon, falvakon keresztül vezet. Székelyföld területi autonómiájáról van szó, vagyis egyes hatáskörök helyi szintre való átruházásáról. A kerékpártúra tapasztalata egyértelmű: a székelység támogatja az évszázados történelmi múlttal rendelkező elképzelést. Az RMDSZ viszont a kulturális autonómiát tűzte ki célul. /Chirmiciu András: Autonómiák. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 28./
2006. augusztus 2.
Tízezer ember részvételére számítanak Lupényban vasárnap a bányásznap idei megünneplésére, nyilatkozta a Nyugati Jelennek Lakatos Zoltán, a Zsil-völgyi bányászszakszervezetek ligájának elnöke. Az ünnepséget azért rendezik Lupényban és nem a Zsil völgye fővárosának tekintett Petrozsényban, mivel augusztus elején az 1977-es nagy bányászsztrájk évfordulóját ünneplik, s a sztrájk központja Lupényban volt. A kommunista rendszer elleni legelső romániai tömeges munkásmegmozdulás 1977. augusztus elsején kezdődött a lupényi bányánál. A lupényiak csakis Ceausescuval személyesen voltak hajlandók tárgyalni, a helyi hatóságokkal nem. A hatóságok helyben akarták megoldani a problémát, emiatt zavargások törtek ki, s a sztrájk hamarosan átterjedt a Zsil völgye többi részére is. 40 000 bányász szüntette be a munkát. A Neptunon üdülő diktátor Ilie Verdet miniszterelnököt, valamint Gheorghe Pana munkaügyi minisztert küldte le a Zsil völgyébe. A felbőszült bányászok túszul ejtették mindkettőjüket, s a diktátor személyes jelenlétét követelték. Augusztus 3-án végül Ceausescu megjelent Lupényban, s a sztrájkolók a bányába kényszerítették. 13 pontos követelési listájukból 12 pontot érvényre juttattak: 6 órás munkaidő, meleg étel a földalatti műszak előtt, magasabb fizetések, korszerűbb munkavédelmi eszközök stb. Az elnyomó szocialista hatalom csupán a 13. pontot nem tartotta be, amelyben a bányászok azt követelték, hogy a sztrájkban részvevők ellen semmilyen megtorlást ne alkalmazzanak. Egy hónapon belül a Securitate több mint 5000 sztrájkoló bányászt üldözött: volt elbocsátás, tortúra, verés, börtönre ítélés, száműzetés az ország más vidékeire. A sztrájk vezetői pedig “rejtélyes” módon vízbe fulladtak, autó ütötte el őket, vagy hasonló módon tűntek el a Securitatéval való találkozást követően. /Chirmiciu András: Bányásznapi ünnepség. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 2./
2006. szeptember 25.
Komoly teszt előtt áll Magyarország: az immár napok óta Budapest és számos magyarországi város utcáin folyamatosan tüntető tömegek elérik-e Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kormánya lemondását? Az ország jövője, a nemzet alapvető értékrendje forog kockán. Az, hogy hazugságra vagy felelősségre alapul Magyarország jövője. A teljhatalmú párt fittyet hányt a lakosságra. /Chirmiciu András: Teszt. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 25./
2006. október 3.
A szocialista-liberális kormánykoalíció vereségére a jobboldali ellenzékkel szemben a közvélemény-kutatások egyértelműen utaltak. Gyurcsány Ferenc hazugság-sorozatának leleplezése következtében kibontakozott tüntetéssorozat és országos felháborodás megsemmisítővé fokozta a vereséget Valamennyi megyei közgyűlés az ellenzék kezébe került, csak Heves és Somogy megyében alakult ki patthelyzet. A kormánypártoknak csupán Budapestet sikerült megtartani – minimális különbséggel. Vasárnap Magyarország politikai térképe alaposan átrendeződött. Orbán Viktor szerint a választók elutasították a hazugságra alapuló politizálást. Gyurcsány Ferenc ellenben úgy látja: az általa vezetett kormány megszorító intézkedései tették népszerűtlenné a szocialistákat, s korántsem a szerinte az ellenzék által mesterségesen felfújt erkölcsi válság. /Chirmiciu András: Ellentmondások. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./
2006. október 10.
Október 5-én volt hat éve annak, hogy a választási csaláson felbőszült szerbek utcára vonulva eltávolították a hatalomból Milosevicset. Azt a galuskát már nem voltak hajlandók lenyelni. Két éve, a narancssárga forradalom keretében Ukrajna is egyértelműen leszögezte: nem hajlandó lenyelni a csalás galuskáját. „Miután 1848–49-ben és 1956-ban jelesre vizsgázott, illetve 1918–19-ben csúfosan elbukta a történelmi megmérettetést, szeptember 17-én, a híres Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra kerülésével Budapesten beköszönt a legújabb »vizsgaidőszak«. Mert időnként valamennyi nemzet vizsgázik a történelem előtt.” – írta a lap munkatársa, Chirmiciu András. A kérdés, Magyarországon mekkora “galuskát” hajlandók lenyelni. /Chirmiciu András: Vizsgaidőszak. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10./
2006. október 17.
Agyagfalván Markó Béla ismét az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Meghívták ugyan a belső ellenzék, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Polgárszövetség vezetőit, felszólalásukat azonban megtiltották azzal, hogy RMDSZ-rendezvényről van szó. Erre utóbbiak hívei füttykoncerttel és tiltakozó bekiabálásokkal reagáltak. Markóék végre szembe kellene hogy nézzenek a tényekkel: megszűnt az erdélyi magyarság fölötti RMDSZ-es egyeduralom. A székelység egy része nem fogadja el többé feltétlenül az RMDSZ szűk körű vezetését, írta a Nyugati Jelen munkatársa. Sokan – nemcsak Székelyföldön – nem rajonganak a minden ellenzéki hangot visszautasító, lassan 14 éve hatalmon lévő szűk körű RMDSZ-vezetésért. Az ellenzék is ráébredhetne, túlzott Székelyföld-orientációjával még a vegyes vidékeken (Kolozs, Szilágy stb.) sem tudott jelentősen előretörni. Az RMDSZ továbbra is a legjelentősebb magyar politikai tömörülés marad, ráadásul az egyetlen, amely a parlamentben is politizálhat! /Chirmiciu András: Vízállás. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 17./
2006. október 31.
Folyik a találgatás Varujan Vosganian brüsszeli kudarcának okaival kapcsolatosan. Sokak véleménye, hogy Vosganian nem eléggé ismert Brüsszelben, azaz nem tartozik az eurokraták szűk köréhez. Mások szerint Vosganian szekuritátés múltja, illetve gyanús üzleti összeköttetései állnak a háttérben. Brüsszel 2004-ben szemrebbenés nélkül elfogadta biztosnak Kovács Lászlót, aki saját bevallása szerint nem sokat konyított szaktárcájához, MSZMP-s “tiszta” múltjáról nem is beszélve. Az olasz Roco Butiglionét viszont azért utasították el, mert hívő katolikusként leszögezte: nem tekintheti a férfi-nő házassággal egyenrangúnak az azonos neműek kapcsolatát… /Chirmiciu András: Bűz. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 31./
2006. november 14.
Tíz éven keresztül gyűjtötte az adatokat a Szoboszlay-ügyről, könyvet is írt róla, a teljes igazságot mégsem sikerült felgöngyölítenie. A még élő érintettek vagy hozzátartozóik még mindig vonakodnak beszélni a történtekről, a hóhérokról nem is beszélve, szögezte le tapasztalatait Jámbor Ilona Lupényban, a református gyülekezeti teremben összegyűlteknek. A megfélemlítés, a rémület vagy – más részről – egyszerűen a tudatlanság mély gyökereket vetett. A szerző “hivatalos” könyvbemutatója utáni szabad beszélgetés során derült ki: némelyek csak most hallottak arról, hogy az 1956-os magyarországi forradalom után Romániában is volt megtorlás. Bodó József tanár saját tapasztalatai alapján emlékezett vissza arra az időszakra, amikor az ’56-os eseményeket ellenforradalomként bélyegezték meg. Farkas Éva tanárnő, az ünnepség fő szervezője is emlékezett 1956-ra. Benedekfi Dávid, a magyarsághoz való ragaszkodásért a nyolcvanas években a Securitate üldözését is megélt helyi RMDSZ-elnök is beszélt. /Chirmiciu András: ’56-os megemlékezés Lupényban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 14./ Jámbor Ilona könyve: Péterszabó Ilona: ’56 után 57-en a temesvári perben /Arad, 2002/
2007. január 12.
Az iskolai erőszak kérdését Arad megyében is a hallgatás fala veszi körül. Agresszívabbak a gyerekek mind egymás között, mind a tanárokkal szemben. Jelenleg az aradi iskolákban a diákok közötti mindennapos verekedések sem “a régiek”, a módszerek eldurvultak, a sérülések pedig sokkal súlyosabbak. Nem elhanyagolható jelenség az iskolák falain belül a szexuális agresszió sem. Máté Márta, Hunyad megye főtanfelügyelő-helyettese nem tud a magyar iskolákban erőszakról. /Chirmiciu András: Tanárkám, kérem. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 12./
2007. február 12.
Komoly változások várhatók az erdélyi magyarság életében, politikai, oktatási, közösségi önszervezése terén, tömbvidéken és szórványban, hangzott el a Jelen és jövő Hunyad megyében elnevezésű február 10-i, szombati dévai szórványkonferencián. A gondok feltérképezése került előtérbe. A soron következő aradi kongresszus célja az RMDSZ hatékonyabbá tétele, mindenekelőtt a számonkérés kidolgozása révén, hangsúlyozta Winkler Gyula megbízott kereskedelmi miniszter. A Hunyad megyei magyarság messze legjelentősebb megvalósítása, a Téglás Gábor Iskola a szórványoktatás koronája. Létszám-gondok miatt azonban a megyében 4 magyar iskolai tagozat került a felszámolás szélére. Hosszas ellenségeskedés után a vulkáni 5–8. osztályok egyesülnek a szomszédos Lupénnyal, szögezte le Máté Márta megyei főtanfelügyelő-helyettes. Petrozsényban és mindenekelőtt Vajdahunyadon fel kell tölteni a létszámot. Magyar gyerekek ugyanis vannak még, csak a magyar iskolák felé kell irányítani őket. Amennyiben segítségre van szükség, számíthatnak a Geszthy Ferenc Társaságra, szögezte le Varga Károly elnök. Valamennyi Hunyad megyei magyar iskolai tagozat megerősítése a cél. Darvas Kozma József, a gyulafehérvári érsekség szórvány-bizottságának elnöke népfőiskolák létesítését javasolta, amelyek a székelyföldi példa szerint hozzájárulhatnak a szülők nemzeti öntudatának erősítéséhez, s közvetve gyerekeik magyar iskolába irányításához. Vetési László, a kolozsvári református püspökség szórvány-felelőse pedig az úgynevezett lámpástervet javasolta: olyan szórvány településeken, ahol egyáltalán nincs magyar iskola, a parókián történjen a nemzeti kultúra ápolása. A lámpásprogram már be is indult Hunyad megyében, leglátványosabban Rákosdon. /Chirmiciu András: Gyökeres változások előszele? = Nyugati Jelen (Arad), febr. 12./
2007. március 6.
Markó Béla elsöprő győzelmet aratott a hétvégi aradi RMDSZ-kongresszuson. Az erdélyi magyarság azonban megosztottabb, mint bármikor az utóbbi 17 évben. Mindez az erdélyi magyar politika reformjának szükségességére utal. Az erdélyi magyarság fásultsága, politikai kiábrándultsága ugyanis súlyos problémákat eredményezhet. Ezért a reform kiemelt helyen szerepelt a kongresszuson. A fiatalítás szükségességét is hangsúlyozták. Hitelességét mégis beárnyékolja, hogy az 1993-as brassói kongresszus óta a csúcsvezetőségben minimális személyi változás történt. Az egyedüli versenyzőként diadalmaskodó Markót csupán Vadim előzi meg pártelnöki tisztsége hosszúságát illetően. Az autonómia továbbra is távolinak tűnik, noha Markó belátható időn belül elérhetőnek nevezte. Az RMDSZ továbbra is mereven az erdélyi magyarság kizárólagos politikai képviselőjének tekinti magát, míg ellenzéke elutasítja a szövetség monopóliumát. /Chirmiciu András: Fásultság. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 6./
2007. március 12.
Négy nappal az évforduló előtt a maroknyi szászvárosi magyarság a református templom gyülekezeti termében ünnepelte meg március tizenötödikét. Az ünnepségre az istentisztelet, illetve a szentmise után került sor, amikor a római katolikusok is átjöttek a közös megemlékezésre és ünnepi előadásra. Mivel az előző évekbeli megemlékezéseken Kún Kocsárd, a szabadságharc legjelentősebb Hunyad vármegyei résztvevője, a magyar oktatás későbbi mecénása, a közelben lévő Piski híres csatája vagy Petőfi Sándor került az előadás központjába, idén a forradalom hős asszonyairól szólt a megemlékezés. Szendrei Júlia, Laborfalvi Róza, Ercsei Júlia, Lővei Klára, Seidel Teréz és sokan mások jelentős szerepet vállaltak, sokan komoly áldozatot hozva a magyar szabadság oltárán, ismertette a fáradhatatlan Fülöp Júlia főszervező, a szászvárosi magyarság lelke. /Chirmiciu András: Március 15-i megemlékezés Szászvároson. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 12./
2007. március 20.
Bukaresti látogatásán Franco Frattini, az EU igazságügyi biztosa ismét kiállt Monica Macovei, mint a korrupció-ellenes fellépés garanciája mellett. Ezenkívül a feddhetetlenségi országos ügynökség (ANI) törvényének elfogadását is szorgalmazta. A Macoveira támadó oligarchia nagyot derült a más politikai kultúrából származó Frattini naivitásán, ugyanis az EU-tagság tény, Románia elérte célját. Jól bevált módszer! 1878-ban Románia függetlenségének elismerését a zsidók állampolgárságához kötötték. Bukarest természetesen nem tartotta be szavát, a zsidók csak 1919-ben kaptak állampolgárságot, amikor Románia ismét kénytelen volt szorgalmasan “udvarolni” Európának: Besszarábia, Bukovina és mindenekelőtt Erdély bekebelezése került napirendre. Az országmárka belföldön is csillog. A liberálisok példát mutatnak: a D. A. Szövetség, az SZDP oligarchikus, korrupt-rendszere elleni fellépés nagyszerű kampánytéma, amíg a lakosság jóindulatát kell elnyerni. Hatalomra kerülve “természetesen” hátat lehet fordítani a szövetségeseknek, az államfőnek, s átpártolni a korábban ellenségnek kikiáltott oligarchákhoz. /Chirmiciu András: Országmárka. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 20./
2007. április 3.
Hunyad és Vas testvérmegyék kapcsolata eleinte tapasztalatcserékre korlátozódott. Azután nyaranta Hunyad megyei gyerekek a Balatonon üdültek egy hétig a Vas megyeiek vendégeként, s az utóbbi két évben immár magyarországi ifjak is jöttek a hunyadi hegyekbe. A turizmus az együttműködés kiemelt területe, hangsúlyozta mostani tanácskozásukon Mircea Molot, a Hunyad megye tanácselnöke. Tavaly hét Hunyad megyei küldöttség járt Szombathelyen. Hunyad megye magyar vonatkozású múltját is felhozták a tárgyalások során. Mindenekelőtt az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmával Zajkányban felállított, majd a kilencvenes években, illetve 2003-ban eltüntetett, lerombolt Hunyadi János emlékmű visszaállítását javasolták. Mircea Molot nem tudott a hányatott sorsú emlékműről, egy eredeti szöveget tartalmazó tábla felállítását ígérte, ha nem is a teljes emlékmű visszaállítását. /Chirmiciu András: Vasi napsütés Hunyad magyar történelmi örökségén? = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 3./
2007. április 27.
Nincs jó külföldi visszhangja a román államfő felfüggesztésének. Parlamenti puccs – jellemezte az amerikai Wall Street Journal a megválasztott államelnök múlt heti felfüggesztését. A svájci Le Temps a háttérre is utal “Iliescu második puccsa” című írásában. A német Frankfurter Allgemeine Zeitung a torz romániai szelekciót hangsúlyozta: az államfőt nem gyengeségéért, ellenkezőleg, érdemeiért függesztették fel. Az sem világos, vajon milyen érv alapján “döbbentek rá” a liberálisok és az RMDSZ, hogy éppenséggel az SZDP–nagy-romániás–konzervatív csapat jelenti a demokrácia romániai oltalmazóját? – írta a lap munkatársa. /Chirmiciu András: Kritériumok. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 27./ A Nyugati Jelennel ellentétben a Népújság kiállt a változás mellett, mondván, Basescu elnök idején aki ellent mert mondani neki, annak vesznie kellett. /Mózes Edith: Ki árul luftballont? = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 27./
2007. május 3.
Vajdahunyadon tartották a Nyelvszigetek a szórványban konferenciát. Vetési László, a kolozsvári református püspökség szórványfelelőse ismertette Hunyad megye magyar történelmét. Hányszor temették már el a Hunyad megyei szórványmagyarságot! Például 1906-ban Szabó Dezső harói lelkipásztor a beolvadás aggasztó mértékéről írt. Manapság 97 magyar él Haróban – szinte ugyanannyi, mint száz éve –, s a templomban is magyarul zajlik az istentisztelet. A Vajdahunyad melletti Rákosd még érdekesebb példával szolgál. A tizenkilencedik század végén már románul beszélő református gyülekezetet egy ügyes pap vissza tudta téríteni az anyanyelv útjára. Manapság Rákosd az egyik legjelentősebb magyar falu Hunyad megyében. Számos elhagyatott magyar templom, iskola vagy történelmi műemlék létezik a megyében. Mindezek ellenére a Hunyad megyei szórványmagyarság átvészeli a sors viharait. Péntek János professzor a honfoglalási gyökerű Lozsádot említette: kb. két évszázada, amióta feljegyzik a népességi adatokat, az Isten háta mögöttinek tekinthető faluban mindig olyan 150 körül volt a magyarok száma: egy csepp a környező román tengerben. Ma is annyian vannak. A nyelvszigetek többfélék: Lozsád, Rákosd vagy Haró például a honfoglalás idejéből maradtak. Csernakeresztúr vagy a Brassó melletti Hétfalú jóval későbbi székely telepítések. Mégis szívósan őrzik a magyar nyelvet. Történelmi csapások, világuk összeomlása a bukovinai székelyek óriási alkalmazkodó képességéről tettek tanúbizonyságot, hangsúlyozta Fazakas Tibor, a hamburgi egyetem professzora. A legutóbbi szigetek – az iparosodás nyomán keletkezett városi magyar csoportok – azonban korántsem olyan szilárdak, mint a zárt falusi környezet. Vajdahunyad vagy a Zsil-völgyi bányavidék szinte a beolvadás példáiként említhetők. Az erdélyi magyarságnak a 1992-es és 2002-es népszámlálások közötti közel 200 000 fős vesztesége további 100 000-rel folytatódott az utóbbi 5 évben, ismertette a súlyos helyzetet Csép Sándor az Áldás, népesség mozgalom képviseletében. A statisztikailag kimutatott közel 200 000-es népességcsökkenés fele a negatív szaporulatra vezethető vissza. További 70-80 000-es a kivándorlás negatív mérlege, a beolvadás pedig olyan 10%-ot tesz ki. Az Áldás, népesség egyesület éppen a népesedési etika megváltoztatására hívja fel az erdélyi magyar társadalom figyelmét, az össztársadalmi összefogás szükségességét hirdeti. /Chirmiciu András: Magyar nyelvszigetek a szórványban. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 3./
2007. május 4.
Orosz tiltakozások dacára az észt kormány eltávolította fővárosából a “felszabadító” szovjet katonát dicsőítő műemléktől. A szovjet megszállást, az észt nemzet fél évszázados bebörtönzését nem lehet felszabadításnak nevezni. Budapesten a szocialista hatalom inkább vaskerítéssel vette körül, s őrséget állított, ahelyett, hogy szembenézne a kérdéssel: egyáltalán mit kereshet a szovjet “hőstetteket” dicsőítő emlékmű a magyar szabadság terén? Lengyelországban az új lusztrációs törvény értelmében 700 000 embert – állami elöljárókat, egyetemi tanárokat, újságírókat, bírákat, egyházi- és közéleti személyiségeket, politikusokat – világítanak át, illetve eltávolítanak tisztségükből, ha bebizonyosodik, a kommunista diktatúrát szolgálták. Végre meg kell szabadulni a múlt rendszer szellemi, tárgyi és személyi maradványaitól, írta a lap munkatársa. Naivitás volt elvárni, hogy a rendszer emberei önként vonulnak vissza. Nem lehet etikus magatartást elvárni azoktól, akiknek etikájuk az alapvető erkölcsi normák sárbatiprása volt! A múlt rendszer ugyanis beférkőzött az élet szinte valamennyi területére. Bármilyen eszközt – hazugság (Magyarország), választási csalás (Ukrajna), bányászjárás (Románia), vagy nacionalizmus (Szerbia), a többé-kevésbé mindenütt jelen lévő korrupcióról nem is beszélve – megragadnak, hogy hatalmon maradjanak. A porig lerombolt Németország 1945-ben rájött, hogy a kórokozókat el kell távolítani, különben a szervezet nem gyógyulhat meg. 20 évvel később az egész világ elismeréssel tekintett a német csodára! /Chirmiciu András: Felszabadulás. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 4./
2007. június 22.
Felbolygatta a kedélyeket Neagu Djuvara Thocomerius – Negru Voda. Un voivod cuman la inceputurile Tarii Romanesti című legújabb könyve. Ebben a 90 éves történész leszögezte: a havasalföldi vajdaság alapítója, a román nemzet „atyja”, a legendás Negru Voda-ként ismert Basarab egyáltalán nem volt román, hanem kun. Ráadásul a párizsi Sorbonne egyetemen tanult Djuvara nemcsak a honalapító uralkodót, hanem a korai havasalföldi arisztokrácia zömét is etnikailag kunnak, kisebb részben pedig szlávnak határozta meg. Sőt, a dákoromán eredet kapcsán is felvetett kérdéseket: a rómaiakkal szemben elvesztett háború után a dákok további sorsa homályos, távolról sem olyan egyértelmű. A rómaiak által behozott katonák és telepesek nem voltak színtiszta itáliai latinok, hanem a többnemzetiségű birodalom balkáni, illetve közel-keleti részéről származnak. A nép a könyvet nemzetrombolásnak tekinti, mert a „kizárólagos dákoromán eredet”, s a „kontinuitás minden négyzetcentiméteren” című mítoszokat sulykolták beléjük. A kommunizmus nacionalista agymosásának nyomai nem tűnnek el. Különösen azoknál, akik a mai napig meg vannak győződve arról, hogy például Kolozsvár vagy Nagyszeben történelmi hagyatéka kizárólag román, amelyhez a magyaroknak vagy szászoknak semmi köze sem lehet. A visszajelzések azonban nem olyan visszautasítóak, mint tíz évvel ezelőtt, amikor megjelent Lucian Boia „Istorie si mit in constiinta romaneasca” című híres műve. A történelmi mítoszok akkori rombolását még egyértelműen nemzetárulásnak tekintették, akárcsak az ifjú kolozsvári történész, Sorin Mitu 1999-es tárgyilagos tankönyvét. /Chirmiciu András: Történelmi forradalom. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 22./
2007. augusztus 1.
Bányásznapi ünnepségre készülnek a Zsil völgyében. Idén két évfordulót ünnepelnek: 100 év telt el az első bányászszakszervezet megalakulása, illetve 30 év a 1977-es nagy bányászsztrájk óta, jelezte Lakatos Zoltán, a Zsil-völgyi Bányászszakszervezeti Liga (LSMVJ) elnöke. Petrozsényban bemutatják az 1977-es első romániai kommunistaellenes megmozdulásról szóló könyvet. Az idei bányásznap súlypontja Lupényban lesz, mivel a történelmi esemény Lupényban zajlott. Lupényban a bánya 2-es kapujánál tört ki az 1977-es sztrájk. Akkor Ceausescunak személyesen kellett eljönnie a Zsil völgyébe. A könyv az életben maradt bányászok visszaemlékezései alapján, illetve a szekusdossziék anyaga alapján született. A sztrájk után a Securitate durva megtorlásba kezdett, mely során a bányászok vezérei “rejtélyes” módon váltak közlekedési balesetek áldozataivá, vagy fúltak vízbe. /Chirmiciu András: Történelmi események évfordulóján. Bányászünnepség Lupényban. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 1./
2007. augusztus 7.
Lupényban, a 30 évvel ezelőtti nagy sztrájk városában ünnepelték meg idén a bányásznapokat. Az emlékezők a bányászzenekarral a lupényi bánya 2-es számú kapujához vonultak – 1977-ben itt volt a sztrájk központja. A közelben lévő – azóta éppen emiatt lebontott – postaépületben, illetve az itteni bányában tartották túszként augusztus 2-án az eredetileg kiküldött Ilie Verdet miniszterelnököt, itt fogadták egy nappal később füttykoncerttel Ceausescu diktátort. Lakatos Zoltán, a bányászszakszervezet jelenlegi vezetője leleplezte a harmincéves évforduló alkalmával felállított emléktáblát. Bemutatták Marian Boboc és Mihai Barbu könyvét a bányászsztrájkról. Az egész Zsil völgyéből körülbelül 40 000 bányász vett részt a sztrájkban. A bányászok a sztrájkot elindító Lupényban gyűltek össze. Hangszórókat szereltek fel a város központjában, melyen ország-világ hallatára ismertették rendszerellenes álláspontjukat. Az alapos archívum-kutatás, illetve a tanúk megemlékezése alapján elkészült könyv szerzőinek sikerült némi fényt deríteniük az eseményekre. A megtorlásban 160 bukaresti és 700 hunyadi, illetve környező megyékből való szekus vett részt Plesita tábornok vezetésével (aki 1981-ben Carlost, a híres nemzetközi terroristát bérelte fel a Szabad Európa Rádió elleni bombamerénylet elkövetésére, aki most is büszkén dicsekszik az országos médiában, hogyan tanította móresre a “nép ellenségeit”). A bányászok számára a sors távolról sem volt olyan kegyes: több ezer embert küldtek el a Zsil völgyéből, köztük Constantin Dobre sztrájkvezetőt, aki Craiován kapott kényszerlakhelyet (onnan 1990-ben menekült Angliába, ahol menedékjogot kapott). A helyben maradók közül szintén több ezer embert üldözött a Securitate. A 40 000 sztrájkoló közül 15-öt találomra választottak ki bűnbaknak, s mondvacsinált köztörvényes bűnökért ítélték el. A halálos áldozatok pontos számát nem sikerült megállapítani. /Chirmiciu András: Főhajtás a hősök előtt. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 7./
2007. augusztus 14.
Az RMDSZ legsúlyosabb politikai válságát éli. Basescu megosztja a magyarságot! – írta a sajtó. Hát nem Orbán Viktor az “ügyeletes” mumus, aki Erdélybe exportálja az anyaországi megosztottságot? – kérdezte Chirmiciu András, a Nyugati Jelen munkatársa. A budapesti szocialisták olyan lelki éket vertek december 5-én az anyaországi és a határon túli magyarság közé, amilyet sem Trianonnak, sem a kommunista diktatúrának nem sikerült. Az RMDSZ szemében mégis a Fidesz a rossz! Azt is nehéz elmagyarázni, vajon mitől magyarpártibb az 1990-es marosvásárhelyi vérengzésben nyakig benne lévő Iliescu? Vajon nem az a gond, hogy az RMDSZ folyamatosan eltávolodott szavazóbázisától? Vajon az ellenzék reális székelyföldi népszerűsége csakis Orbán vagy Basescu “beavatkozásának” köszönhető? /Chirmiciu András: Paradoxok. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 14./
2007. augusztus 20.
A Szász Jenő vezette Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) szinte örömmámorban úszik. Az RMDSZ létezésének legsúlyosabb válságában kénytelen volt beadni a derekát párbeszédre. A polgári szövetség ugyanis egyszerűen nem alternatíva! – szögezte le Chirmiciu András, a lap munkatársa Szerinte az MPSZ makacsul ragaszkodik a székelyföldi ló-szemüveghez. Jóllehet a másfél milliós erdélyi magyarság csak körülbelül fele él a három székely megyében, míg a másik fele – vegyes lakosságú vidékeken, vagy szórványban. /Chirmiciu András: Alternatíva? = Nyugati Jelen (Arad), aug. 20./
2007. augusztus 31.
Komoly politikai vitát eredményezett Kóka János, a magyarországi Szabad Demokrata Szövetség elnökének kijelentése, miszerint a határon túli magyarság autonómia törekvései időszerűségüket vesztették az EU-tagság jelentette új realitásban. Magyarországon az ellenzék követelte Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől – hiába –, hogy határolódjon el liberális szövetségese álláspontjától, Erdélyben pedig Tőkés László vetette az RMDSZ szemére ennek hiányát. A kádári agymosás beidegződéseitől sokan nem tudnak megszabadulni, Gyurcsányék 2004. december 5-i “szuperprodukciója” is ennek “köszönhető”. Budapesten Kádár szellemi örökösei vannak hatalmon. /Chirmiciu András: Beidegződés. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 31./
